Az Idegen Nyelvi Oktatásért Alapítvány „Zelkes Pedagógus Díjának” kitüntetettjei:
Bodoróczkiné Nagy Marianna
Évtizedek óta magas szintű szakmai elhivatottsággal és rendkívüli energiával végzi pedagógusi munkáját. Évről évre vállal osztályfőnöki feladatokat, végzős osztályának nemcsak mentora, hanem biztos támasza is az iskolai évek során.
Nyelvtanárként kivételes sikereket ér el: tanítványai nemcsak B2 komplex középfokú nyelvvizsgát, de C1 felsőfokú nyelvvizsgát is szereznek – nem ritkán már 7. évfolyamosként. Két szakmai munkaközösség aktív tagjaként és számos iskolai program lelkes szervezőjeként az intézmény meghatározó személyisége.
Versenyeredményei is önmagukért beszélnek: tanulóit rendszeresen indítja vármegyei versenyeken, ahol az első három helyezés szinte minden alkalommal az iskolánké. Legutóbbi sikerei közöttt szerepel a TIT Vármegyei Angol Nyelvi Verseny döntője, a Megyei Versíró és Rímfaragó Verseny, melyeken tanítványai kiemelkedően szerepeltek.
Ehhez társul egyedi, sajátos humorérzéke, amellyel a mindennapokat is élhetőbbé, örömtelibbé teszi. Tanítványai szeretik, kollégái becsülik, támogatják. Olyan pedagógus, akire mindig számíthatunk, és akinek jelenléte érték közösségünkben.
Morauszky Éva
Precíz, lelkiismeretes és elhivatott pedagógus, aki végzős tanítványait kiváló eredményekhez segíti. Tanulói többsége már megszerezte a B2 középfokú komplex nyelvvizsgát német nyelvből, ami önmagáért beszél.
Osztályfőnökként kiemelt figyelemmel és elkötelezettséggel dolgozik azon, hogy tanítványai valódi közösséggé formálódjanak – gyakori iskolán kívüli programokkal, sok-sok gondos előkészülettel és jelenléttel támogatva őket, miközben aktív és lelkes tagja szakmai munkaközösségének is. Nemcsak részt vesz a tanévi programok megtervezésében és megvalósításában, hanem sok esetben ő maga indít el akciókat. Iskolánk jótékonysági nagyköveteként elkötelezetten szervez támogatási programokat, emellett szívügyének tekinti az érzékenyítést és a segítségnyújtást is.
Tanítványait sikeresen készítette fel a TIT Vármegyei Német Nyelvi Versenyre, a kéttannyelvű iskolák országos német versenyére, a Kossuthos vármegyei versenyre, ahol diákjai kiemelkedő eredményeket értek el. A nevelőtestület egyöntetűen megbecsüli és kedveli. Éva egy olyan pedagógus, aki nem a hangos szavakban, hanem a következetes munkában, az emberségben és a szakmai minőségben hisz.

A Szülői Szervezet 2024–2025-ös tanév Jó tanuló, jó sportoló díjának kitüntetettje: Pápai Áron, 8.a osztályos tanuló
Áron példamutató szorgalommal, elszántsággal és kiváló tehetséggel ötvözi a tanulmányi és sporteredményeket. A sportlövészet világában vármegyei és országos szinten is dobogón állt. A Target Sprint bajnokságon elért 3. helyezés, a Pisztolyos tehetségek kupájának győzelme, valamint a Diákolimpiai országos csapatelsőség is jól tükrözi sportolói elhivatottságát.
Mindeközben a tanulmányi versenyek állandó szereplője és nyertese: német nyelvből és anyanyelvből egyaránt vármegyei és országos sikerekkel büszkélkedhet. TIT egyéni 1. helyezés, Kéttannyelvű iskolák országos versenye egyéni 4. helyezés. Több nyelvi csapatverseny első helyezettje. Rendelkezik középfokú komplex német nyelvvizsgával, és évről évre kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Áron kivételes példa arra, hogy a tudás és a sport szenvedélye hogyan erősítheti egymást – méltó büszkesége az iskolánknak.
Az Idegen Nyelvi Oktatásért Alapítvány „Kiváló Zelkes Diák” díjának kitüntetettje: Lesku Barnabás 8.a osztályos tanuló
Lesku Barnabás neve a kitartás, a következetesség és a sokoldalúság szinonimájává vált az évek során. Nyolc éven át töretlenül kitűnő tanulmányi eredményei mellett számtalan tanulmányi és közösségi siker fűződik nevéhez.
A német nyelv terén elért kimagasló egyéni eredményei, valamint a magyar nyelvi versenyeken csapatban és egyénileg elért dobogós helyezései méltán emelik őt a legjobbak közé. Emellett a fizika vármegyei versenyeken mutatott teljesítménye is arról tanúskodik, hogy tudása nemcsak nyelvekben, hanem a természettudományokban is figyelemre méltó. A megszerzett középfokú komplex német nyelvvizsga is azt jelzi, hogy a tudása mögött valódi mélység, nem csupán szorgalom áll.
Barnabás emberi hozzáállásával is példaértékű: az osztályközösség meghatározó, megbízható tagja, aki mindig ott van, ha szükség van rá – csendben, szerényen, de rendíthetetlenül.


Az Idegen Nyelvi Oktatásért Alapítvány „Kiváló Zelkes Diák” díjának kitüntetettje: Strausz Zsófia, 8.b osztályos tanuló
Zsófia kiemelkedő tanulmányi munkája mellett mindig szánt időt és figyelmet az iskola közösségének építésére is – önkéntes és aktív szerepvállalása a diákönkormányzat rendezvényen éveken át példaértékű volt.
Nem csupán a tantermekben, hanem az alkotásban is kimagaslót nyújtott: csodálatos rajzaival számos városi és vármegyei rajzversenyen ért el szép eredményeket, így öregbítve iskolánk hírnevét. Művészete nemcsak esztétikai érték, hanem az elkötelezettség és tehetség kézzel fogható lenyomata. Fiatal kora ellenére már C1 felsőfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik, ami ritka és elismerésre méltó eredmény.
Nyíregyháza MJV Német Nemzetiségi Önkormányzata „Német Nyelv és Kultúra díjának” kitüntetettje: Lápossi Eszter
Lápossi Eszter fiatal kora ellenére már most példaértékű elkötelezettséggel fordul a német nyelv és kultúra felé. Középfokú komplex nyelvvizsgája nemcsak tudásról, hanem tudatosságról és kitartó munkáról is tanúskodik.
Versenyeredményei önmagukért beszélnek: a kéttannyelvű iskolák országos német versenyén elért 8. helyezése, valamint a TIT vármegyei egyéni 2. helyezése méltó elismerése annak a törekvésnek, amellyel nap mint nap fejlődik, gyarapítja ismereteit.


Nyíregyháza MJV Német Nemzetiségi Önkormányzata „Német Nyelv és Kultúra díjának” kitüntetettje: Lőrincz Eszter
Lőrincz Eszter kiemelkedő nyelvi tehetsége már most sokak számára példaértékű: német és angol nyelvből is középfokú komplex nyelvvizsgával rendelkezik – ritka és értékes eredmény ilyen fiatalon. A kéttannyelvű iskolák országos német versenyének csapatban elért 4. helyezése, valamint a TIT vármegyei anyanyelvi verseny egyéni 5.helyezése jól mutatják, hogy nemcsak céltudatos, hanem eredményes is a választott területein.
Nyíregyháza MJV Német Nemzetiségi Önkormányzata „Német Nyelv és kultúra díjának” kitüntetettje: Török Gergő Márk
Török Gergő Márk német nyelv iránti elkötelezettsége tanulmányi és versenyeredményeiben is visszatükröződik: a kéttannyelvű iskolák országos versenyén csapatával 4. helyezést ért el, számos vármegyei német versenyen kimagasló eredményt szerzett, és középfokú komplex nyelvvizsgája mutatja, hogy megbízható nyelvtudás birtokában van.
Nemcsak nyelvből, hanem magyarból is jeleskedett: a TIT vármegyei anyanyelvi versenyen is bizonyította, hogy Gergő gondolkodásmódja sokoldalú és alapos.


Az Idegen Nyelvi Oktatásért Alapítvány Angol Nyelv és Kultúra díjának kitüntetettje: Czimre Vanda Jázmin
Czimre Vanda Jázmin kéttannyelvű tanulmányait példás eredménnyel zárta: sikeres középfokú komplex nyelvvizsgája mellett már felsőfokú szóbeli nyelvvizsgával is rendelkezik –olyan nyelvtudással bír, amely jövőjének biztos alapját adja.
Idén a TIT vármegyei angol nyelvi versenyen 3. helyezést ért el, ami nemcsak felkészültségét, hanem magabiztos és tudatos munkavégzését is tükrözi. Sokoldalúsága abban is megmutatkozik, hogy nemcsak a nyelvi területen jeleskedik: a „Kossuthos levelezős versenyen” fizikából 5. helyezést ért el.
Az Idegen Nyelvi Oktatásért Alapítvány Angol Nyelv és Kultúra díjának kitüntetettje: Fábián Antónia Szonja
Fábián Antónia Szonja azok közé tartozik, akiknek csendes elhivatottsága és kitartása messze vezet. A nyelvtanulás iránti szenvedélye, kitartása és következetes munkája komplex felsőfokú angol nyelvvizsgában és versenygyőzelemben öltött testet – a TIT vármegyei angol nyelvi versenyének 1. helyét hozta el a tavalyi tanévben. Tanulmányi útját a minőség és az igényesség jellemezte, nemcsak az eredmények, hanem a mögöttük rejlő alázatos, fegyelmezett munka révén. Példamutató magatartásával, kitűnő tanulmányi eredményével példát mutat társainak.


Az Idegen Nyelvi Oktatásért Alapítvány Angol Nyelv és Kultúra díjának kitüntetettje: Nagy Dorottya Sára
Nagy Dorottya Sára komplex felsőfokú angol nyelvvizsgával és kivételes versenyeredményekkel zárta zelkes éveit: a Móricz Zsigmond Általános Iskola vármegyei angol nyelvi versenyén 1. helyezést, a TIT vármegyei angol nyelvi versenyen pedig 2. helyezést ért el. Dorottya nemcsak a tudásával tűnik ki: példamutató magatartásával, megbízhatóságával és nyitottságával társai számára is követendő példa.
A Szülői Szervezet elismerő oklevelében részesült tagjai
Baloghné Krakomperger Tímea
Dr. Lőrinczné Éliás Beáta
Pápai-Krakomperger Éva
Tóth Beáta
Az év tehetséggondozó pedagógusa

Intézményünk számára kiemelten fontos a tehetséggondozás, az oktatás színvonalának folyamatos fejlesztése. Nagy örömmel és büszkeséggel osztjuk meg a hírt, hogy Jeney Béláné Natasa, iskolánk elkötelezett és kiváló pedagógusa, a mai napon elnyerte a Nyíregyházi Tankerületi Központ elismeréseként „Az év tehetséggondozó pedagógusa” kitüntető címet.
Az elismerést Pécsi Beáta Ágnes igazgató asszony adta át a Nyíregyházi Tankerületi Központ által szervezett pedagógusnapi ünnepségen.
Ez a megtisztelő elismerés igazolja mindazt a szakmai igényességet, odaadást és lelkesedést, amelyet Natasa nap mint nap tanúsít a tehetséges diákok támogatásában. Hosszú évek óta kiemelkedő szerepet vállal abban, hogy tanítványait magas szintű nyelvtudáshoz segítse, sikeresen felkészítse őket versenyekre, és bátorítsa őket céljaik elérésében.
Módszertani sokszínűségével, személyre szabott figyelmével és türelmével minden diákjából a legtöbbet igyekszik kihozni. Lelkesedése és szakmai elkötelezettsége példaértékű, munkájával pedig jelentősen hozzájárul iskolánk színvonalának emeléséhez.