Tisztelt Szülők!
Március 18-án nyílt napot tartunk, amelyen az érdeklődő szülők az első négy tanítási órát tekinthetik meg. A nap folyamán összesen 79 tanítási óra látogatható. A tanulók kiegyensúlyozottsága és zavartalan munkája érdekében az egyes órákon részt vevők létszámát maximalizálnunk kellett, ezért a részvétel előzetes foglaláshoz kötött.
Kérjük, hogy tanulónként egy szülő vegyen részt ugyanazon az órán, hogy minél több érdeklődőnek biztosíthassunk lehetőséget.
Az adatai megadásával Ön elfogadja, hogy azokat a nyílt nappal kapcsolatos kapcsolattartás céljából kezeljük.
Tisztelt Szülők!
Többen jelezték/jeleztétek, hogy tévesen került kiválasztásra és foglalásra a megfelelő csoport. Itt látható az eddig beérkezett foglalás, aki változtatni/törölni szeretne, írjon sürgősen a szulokemail@gmail.com email címre. pontosan tüntesse fel a foglaláskor megadott nevét, a törlendő foglalást. A beérkezett foglalásokat kb. óránként frissítem. Ezt a bejegyzést kizárólag a szülők látják. A link privát. Köszönettel: Görömbeiné Zsóka
Március 16-án 13:22 frissítve! A foglalások sorrendjében NEM a látogatható órák időrendjében! Osztályok szerint lebontva
